Kiss Andrea


Képei hangulata, színei, megörökített tárgyai időutazásra hívnak minket a múlt század 20-as, 30-as éveibe. Fotói egy-egy megállított pillanatot tárnak elénk, az általuk felébresztett érzések ugyanakkor, jóval tovább élnek bennünk, kísérnek minket.

Kiss Andreát a vizuális kifejezésformák lehetőségei foglalkoztatják egész életében. A fotó részben az alkotás részfolyamataihoz szükséges a munkájában, részint pedig kész alkotás létrehozásának az eszköze. Jelenleg a képzőművészeti kifejezésmód és a fotó együttes lehetőségeinek viszonyát kutatja. Alkotásainak fő témái a szelf, a csendélet és az enteriőr.

Hosszú évek alkotómunkái során foglalkozott grafikával, papírművészettel, azon belül is a papírmetszés lehetőségeivel. Évekig tanított iskolában és magántanítványokat. A tanítás során legfontosabb útmutatója volt tanítványai számára, melyet a saját alkotói munkájában is a legmeghatározóbbnak tart: az alkotás technikai fejlesztése harmonikusan illeszkedjék az alkotás folyamatához, és a személyiség fejlődéséhez.

Míg korábban a fotózást pusztán, mint segédeszközt használta, fotótanulmányokat készítve a képzőművészeti munkáihoz, az utóbbi közel 4 évben a fotózás vált legfőbb kifejező eszközévé.

Fotói, mint napló viszik végig mindennapjait képi formában. A képek címei rövidek, nem magyarázza őket. Nem akarja a nézőt befolyásolni sem címmel, sem leírással. Az alkotás és a szemlélés, befogadás teljes folyamatát játéknak tekinti, amibe bevonja a szemlélőt – tisztán szubjektív értelmezésével ő az alkotás befejezője…

Tanulmányok, díjak, kiállítások

TANULMÁNYOK:

MOME – Budapest, 1987-1993

DÍJAK:

First prize – International Artistic Photography Contest „FOKUS 2017”
Szakmai szervezetek, melynek tagja:
MAOE – Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 1994.
FISE – Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület 2014.
MFVSZ – Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2017.

CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK:

FISE csoportos kiállítás, H-Pannonhalma – Hefter Galéria, 2016
FISE csoportos kiállítás, H-Szombathely – Képtár, 2016
Art Market Budapest, H-Budapest – Fest,tisztít Galéria képviseletében, 2016
FISE 35, H – Budapest – B32 Galéria, 2017

ÖNÁLLÓ TÁRLATOK:

Fénynyomatok, H-Mosonmagyaróvár – Városi Könyvtár, 2014
FemMe, H-Mosonmagyaróvár – Fehér Ló Közösségi Ház, 2016
FemMe, H-Budapest – Fest,tisztít Galéria, 2016
Agora Fríz, H-Tatabánya – Vértes Agorája, 2016
FemMe, H-Dunakeszi – Városi Könyvtár, 2016
FemMe, H- Budapest – Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ, 2017
FemMe – Budapest Fotófesztivál, H-Budapest, FISE Galéria, 2017
(cím nélkül) H-Budapest – Németvölgyi Általános Iskola, 2017

KÖNYVBORÍTÓK:

Ángel de la Torre: El río es un decir, La Bella Varsovia- Spanyolország, 2015
Natalia Litvinova: Siguiente vitalidad – La Belle Varsovia-Spanyolország, 2016
María Sánchez: Cuaderno de campo – La bella Varsovia- Spanyolország, 2017
Nares Montero: Abejas en las lindes – La Bella Varsovia-Spanyolország, 2017
Magda Szabo: Abigail – Edizioni Anfora-Olaszország, 2017
Magda Szabo: Affresco – Edizioni Anfora – Olaszország
Dezső Kosztolányi: Anna Édes – Edizioni Anfora-Olaszország
Martín López-Vega: Gótico cantábrico






További művészek